A Nexcode mögött nem egy frissen összeállt startup áll. A csapat tagjai már évekkel korábban is együtt dolgoztak. Egy idő után döntöttünk úgy, hogy saját utunkat szeretnénk járni, ahol – szerintünk – a legnagyobb erősségünk a közös tapasztalatban és a bejáratott munkafolyamatokban rejlik.
Mindannyian több mint 10-15 éves tapasztalattal rendelkezünk. Képesek vagyunk elejétől a végéig elkészíteni egy feladatot – egy fejlesztő akár önmagában is, kezdve a közös tervezéstől egészen a bevezetésig..
Nem vagyunk nagyok – és nem is akarunk azok lenni. Pont annyit vállalunk, amennyit meg tudunk csinálni, nem ringatva az ügyfelet hamis illúziókban.






