A CSAPAT

Évek óta együtt dolgozunk az ügyfeleink elégedettségéért

A Nexcode mögött nem egy frissen összeállt startup áll. A csapat tagjai már évekkel korábban is együtt dolgoztak. Egy idő után döntöttünk úgy, hogy saját utunkat szeretnénk járni, ahol – szerintünk – a legnagyobb erősségünk a közös tapasztalatban és a bejáratott munkafolyamatokban rejlik.

Mindannyian több mint 10-15 éves tapasztalattal rendelkezünk. Képesek vagyunk elejétől a végéig elkészíteni egy feladatot – egy fejlesztő akár önmagában is, kezdve a közös tervezéstől egészen a bevezetésig..

Nem vagyunk nagyok – és nem is akarunk azok lenni. Pont annyit vállalunk, amennyit meg tudunk csinálni, nem ringatva az ügyfelet hamis illúziókban.

10+ év

összesített közös fejlesztői tapasztalat a csapatban

40+

lezárt projekt a közös munka során

Mind hazai, mind külföldi

partnerekkel sikeresen dolgozunk együtt már hosszú évek óta.

A hozzáállásunk

Amit ígérünk, megcsináljuk

Három olyan értékünk van, amelyek a közös munka során alakultak ki, és azóta is minden projektnél visszaköszönnek:

  • Első sorban, igyekszünk az ügyfelek felé közérthető mondatokkal kommunikálni. Úgy tapasztaltuk, hogy sok esetben a túlzásba vitt szakmaiság elriassza őket. Ezen túl, amennyiben szükséges, segítünk letervezni a készítendő szoftvert, a fejlesztés során kapcsolatban maradunk a megrendelőkkel, így ők is képben vannak hogyan halad a fejlesztés.
  • Nem vállalunk többet, mint amennyit meg tudunk csinálni.
    Sok fejlesztő cég azzal nyeri a projektet, hogy mindent igent mond, aztán a kivitelezésnél derül ki a valóság. Mi fordítva gondolkozunk: inkább kevesebbet ígérünk, de azt biztosan teljesítjük.
  • Az átadás nem a kapcsolat vége, hanem egy hosszútávú partnerség kezdete is lehet.
    A legtöbb szoftver a bevezetés után fejlődik a legtöbbet: jönnek az éles igények, a valódi felhasználók visszajelzései, az új funkciók. Mi erre számítunk, és erre építünk. Az ügyfeleink több mint fele az első projekt lezárása után visszajött — nem azért, mert rászorultak, hanem mert tudják, hogy elérhetők vagyunk, és értjük/ismerjük a rendszerüket.

Referenciáink

Kreatív Online

Magyarország egyik vezető reklámokkal, hirdetésekkel és médiával foglalkozó hírportálja: NuxtJS, Symfony, MYSQL

Gyártástrend

Iparral, ipari fejlesztésekkel, előremutató gazdasági megoldásokat bemutató hírportál: NuxtJS, Symfony, MYSQL

Turizmus.com

Magyarország legolvasottabb turisztikai weboldala: NuxtJS, Symfony, MYSQL

Szeged.hu

Szeged város híroldala, melynek karbantartása mind a mai napig a feladatunk: NuxtJS, Symfony, PHP, MYSQL

Bosch Helpdesk

a Bosch cég megrendelésére kezdtünk el kiépíteni egy hibabajelentő webes alkalmazást, melyet már több mint 10 éve közösen építünk, fejlesztünk: symfony, MYSQL, JS

Bosch alkalmazás

a helpdesk webalkalmazás egy részéhez készült egy iOS-re fejlesztett mobilalkalmazás a hibabejelentések telefonon történő rögzítése céljából: iOS, Flutter

Smart Door System

egy hotelszoba ajtókat távolról kezelni képes mobil applikációt évekkel ezelőtt adtuk át és mind a mai napig közösen fejlesztjük: iOS, Flutter, Firebase, PHP, MYSQL

Telex applikáció

Magyarország legolvasottabb hírportáljának az iOS és Android applikációjába építettük be a klubtagsági előfizetési lehetőséget: iOS, Android, GooglePay, ApplePay

Ahogyan dolgozunk

Három dolog, ami minden projektünknél változatlan.

  • Ugyanaz a fejlesztő vezeti végig

    Aki az első konzultáción megérti az igényt, az fogja megvalósítani. Nincs átadás, nincs kontextvesztés, nincs szükség arra, hogy kétszer elmagyarázzon valamit.

  • Automatizált, biztonságos élesítés

    GitLab-alapú CI/CD pipeline: minden változás automatikusan tesztelve és dokumentálva kerül élesbe. A „de nálam működött” problémát Docker-környezet zárja ki.

  • Stabil, védett infrastruktúra

    Cloudflare védi a nagy forgalmú portálokat DDoS-támadás és SSL-kezelés terén. A skálázhatóságot már a tervezési fázisban figyelembe vesszük — nem utólag próbáljuk belekényszeríteni.

Symfony Laravel Nuxt 3 Vue.js Flutter REST API MySQL / PostgreSQL Docker Gitlab CI/CD Cloudflare
Szolgáltatásaink

Amiben tudunk segíteni

Három terület, ahol a legtöbb tapasztalatunk van és ahonnan a legtöbb visszatérő ügyfelet “fel tudjuk mutatni”

  • Mobil fejlesztés

    Mobil applikáció iOS és Android platformra

    Nagy terhelésű mobil appok fejlesztése — Telex (400k+ letöltés) és Bosch referenciával. Flutter, natív iOS/Android, backend integráció.

    Részletek →

  • Vállalati szoftver

    B2B rendszerek és nagy portálok

    Belső adminrendszerek, médiaportál-platformok, helpdesk megoldások. Bosch, PPH Media (6 portál), Turizmus Online referenciával.

    Részletek →

  • IoT & Startup

    MVP fejlesztés és egyedi szoftveres megoldások

    Ötlettől prototípusig – ahol az egyedi megoldás az egyetlen út. Startup igényekre szabott fejlesztési folyamat, gyors iterációval.

    Részletek →

KAPCSOLAT

Beszéljünk a projektedről!

Kérjük, vegye fel a kapcsolatot csapatunkkal, vagy töltse ki az alábbi űrlapot. Egy munkatársunk 24 órán belül felveszi Önnel a kapcsolatot.

  • Egyedi mobilapp, webes alkalmazás, restAPI, vagy csak egy stabil WordPress oldal kell?
  • Keress minket egy gyors konzultációért, és megmutatjuk a legjobb megoldást!